2025 májusában tartottuk meg az idei elvonulásunkat Csörgő Marcsi kolléganőmmel – festői környezetben, Magyarország legmagasabban fekvő településén, Mátraszentimrén.
Öt nap a természet ölelésében, amikor lehetőség nyílt megérkezni önmagunkhoz, elcsendesedni, és hagyni, hogy a lelkünk utolérjen minket.
Szállásunk a falu központjától alig pár lépésre, mégis teljes csendben, magas fák ölelésében bújt meg. Már az odafelé vezető út is ráhangolt minket az elcsendesedésre – az erdőn át vezető szerpentinek, a táj fokozatos átalakulása, a város zajának elhalkulása mind segítettek abban, hogy fokozatosan megérkezzünk belső világunkba.
A Darázshegyi panzióban szálltunk meg. A panzió tulajdonosai szeretetteljes, családias fogadtatásban részesítettek minket. Minden kérésünket teljesítették, az ellátás bőséges és finom volt, a szobák kényelmesek és tiszták.
A program: önismeret, gyógyulás, belső utazás
Az elvonulás célja az volt, hogy belső világunkat feltárjuk, régi sebeket gyógyítsunk, egyensúlyba kerüljünk, és személyesen fejlődjünk – mindezt élményalapú, lélekemelő programokon keresztül.
A foglalkozások a jelenben való megélésre, tudatos érzékelésre, és a belső folyamatok elmélyítésére ösztönöztek.
A teljesség igénye nélkül, a programok között szerepelt:
- Aura- és csakra-tisztítás,
- Kronobiológiai előadás,
- Karmaasztrológiai előadás,
- Angyalkártya-bemutató,
- Hangfürdő élmény.
A résztvevők telefon nélkül, mély önismereti térben dolgozhattak – mindezt csoportos és egyéni gyakorlatokon, mozgásos folyamatokon, vagy az erdőben zajló jógán keresztül. Az egyik legemlékezetesebb élmény az éjszakai erdei túra volt, amely a csendes éjszaka és a természet erejének különleges találkozását hozta el.
A résztvevők csoportos és egyéni gyakorlatokon vehettek részt, volt mozgásos és relaxációs rész is, és lehetőség nyílt arra, hogy elmélyülten, mobiltelefon nélkül, igazán befelé figyelve haladjanak végig ezen az öt napon.
…és ha az időjárás másként dönt?
Az időjárás sajnos nem kényeztetett el minket – az eső, hűvös levegő és a köd inkább őszre emlékeztetett, mint tavaszra. Ennek ellenére a hangulat és a belső folyamatok erőteljesek és emlékezetesek voltak.
Zárógondolat
„Az elvonulás után megerősödve, friss energiával és inspirációval telve térhettünk vissza a mindennapokba, készen arra, hogy megvalósítsuk céljainkat.”
Találkozunk jövőre, veletek, ugyanitt!”
Nézd meg az elvonulás hangulatképeit:













Marcsi
Hálásan köszönöm, hogy összefoglaltad és megírtad az elvonuláson átélt élmenyekeket. Remélem mindenki megtalálta azt az inspiraciót, ami segíti az utján.